9.fejezet

Drága Olvasóim! <3

Megintcsak azt tudom monbdani, hogy sajnálom. De remélem, hogy ez a rész kárpótólni  fog titeket!
Elég hosszú lett és történ egy-két dolog is benne :D A helyes írási hibákért bocsi, a következő részt már javítja a bétám :)
Várom a komikat!:)

Puss: Kicsi Lány :)

~1 hét múlva~

*Nina szemszöge*
Ma sajnos Robnak haza kell utaznia. Nagyon fog hiányozni. Főleg, hogy nem egészen úgy telt el ez az egy hét ahogyan azt én szerettem volna. Időközben elkezdődtek a próbák is. Minden szép és jó volt amíg ki nem derült, hogy Chris ágyasával, azaz Dalel, osztottak párba. Egészen a verseny első élő adásáig vele kell gyakorolnom, mert vele fogok párbajozni az élő adásban, hogy bejussak a végleges huszonötbe. És ha minden jól megy kiejtem őt és akkor pápá Dale. Mondjuk az a szerencsém, hogy minden páros kap egy úgy nevezett mentort aki segít felkészülni a párbajra. Még senki nem tudja ki lesz a mentora. Majd me este derül ki.
Már nem bírom elviselni ezt a nőt! Nem csak Chris miatt, hanem mert egy nyafogós hülye liba.Szó szerint. Eddig csak a filmekben láttam olyat, hogy egy csaj kiborul azért mert letört a körme, erre tessék. Dale megvalósította. És még csodálkozott amikor a hasamat fogva nevettem rajta, kát másik lányal együtt akikkel jóba lettem a próbák alatt. Na ilyenkor mindig rohan Chrishez, hogy én mekkora egy szemét vagyok. Ha már itt tartunk had említsem meg, hogy a jég szemű és ez a hárpia éjjel-nappal egymás szájába lógnak. Bevallom minden ilyen alkalommal összeugrik a gyomrom és lerángatnám róla Dalet. Miért ő ölelgeti, csókolgatja azt akit én szeretek? Ez annyira igazságtalan.
-Elkísérjelek este? Akkor nem kell kettesben kibírnod három órát Szörnyellával. - kérdezte Bia a reggeli készülődések közepette. Mindig szörnyellának hívja Dalet. Nagyon nem csípi őt. Na nem mintha én annyira rajonganék érte. Sőt.
-Köszi, de nem szükséges. Ma nem ketten leszünk. Tudod, ma jön a mentorunk, vagy kink. - újságoltam a hírt barátnőmnek. - De reggelizni azért lekísérhetsz.
-Most inkább maradnék. - pirult el Bia. Akkor esett le, hogy Eric valószínüleg az ágyban várja őt.
-Ooh, értem. Akkor én most le is lépek.
-De ugye nincs harag? - pislogott rám.
-Dehogyis! Amíg Dalel nem találkozom mindent kibírok. - mondtam, mire mind ketten elnevettük magunkat.
-Oksy. Akkor én megyek és vissza fekszem. - nyomta meg a fekszem szót.
-Te kis perverz. - nevettem tovább - Menj csak. Én meg megyek sütizek egyet.
-Puszancs
-Csao! - köszöntem el én is.
Lementem a hotel éttermébe reggelizni. Rögtön a pult felé vettem az irányt, hogy leadjam a rendelésemet. Egy egész kedves lány jött oda felvenni a rendelésemet. De miután kicsit arrébb nézett teljesen lefagyott, majd szó szerint elájult a csaj. Gőzöm se volt tóla, hogy mi baja lett hírtelen. A munkatársai is oda siettek hozzá, hogy segítsenek. Ekkor jöttem rá, hogy mi a "baj" forrása. Nem más mint TOM KAULITZ.
-Öhm, bocsi. Nem az én hibám, hogy iylen hatással voltam rá. - motyogta Tom a földön fekvő lányt vizslatva. Nekem meg ennyi elég is volt ahhoz, hogy cseppfolyóssá váljak. A mély, rekedt, férfias, mégis gyengéd, nyugtató hangja elbűvölt. Úgy éreztem ott helyben én is beájulok szegény csaj mellé. Csak nézztem és úgy éreztem magam mint egy tini lány aki csak Rá tud koncentrálni. Hipnotizált már maga a jelenléte is. Még Christ is kitudta verni a fejemből egy kis időre. Csak Ő és én voltunk. Ennyiből állt a világ pár pillanatig. Ő is az én szemembe nézzett. De egyszer minden jónak vége szakad. - Valami baj van? - jött oda hozzám Ő.
-Ömh, igen. Vagy is nem. Szóval...csak tudod nem minden nap találkozik az ember szemtől szembe a Tokio Hotel írtó helyes gitárosával. - mosolyogtam rá kissé talán el is pirultam.
-Csak arra kérlek ne sikíts, ne ugorj a nyakamba, ne tegyél házassági ajánlatott se egyebet, rendben? - kérdezte zavartan, de azért az a szívdöglesztő mosoly ott bújkált a szája szélén.
-Megnyugodhatsz, nem vagyok egy dilis rajongó tipus, csak szeretem a zenéteket. Ennyi. - világosítottam fel egy vállrándítás kíséretében.
-Akkor megnyugodtam. Egy ilyen szép lány nem lehet dilis. - nevette el magát. Istenem, ez a nevetés...Már megint olvadok. - Amúgy te már tudod ki vagyok. De én kit tisztelhetek elbűvőlö személyedben? - csókolt kezet nekem.
-Nina Wesley. - biccentettem mosolyogva.
-Akkor kedves Nina, lenne kedved velem reggelizni?
-Ezer örömmel. - mondtam neki rögtön.
-Na ennek örülök. Mit kérsz? - ültünk vissza a pulthoz. Immár egymás mellé.
-Már leadtam a rendelésemet. Mondjuk kétlen, hogy a pincérnő kifogja hozni, és nem szertném megkockáztatni, hogy megint elájuljon. - nevettem el magamat.
-Szegény. - húzta el a száját - persze minden férfi szereti ha szeretik a nők, de ez már túlzás. Na de mindegy. Nem akarlak ezzel terhelni. Akkor mit is kérsz?
-Sütit. - jelentettem ki határozottan mire ő felnevetett. - Naaa, nem ér kinevetni. Megrögzött süti mániás vagyok. - tetettem a sörtődötet.
-Jó, jó, bocsi. De mentségemre legyen mondva, hogy nem rajtad nevettem hanem azon, hogy nem csak én vagyok képes még reggelire is sütit enni. - magyarázta.
-Most kimentetted magad. - mosolyodtam el én is újra.
-Amúgy mi járatban vagy itt? Már mint üzleti út, nyaralás, vagy nászút? Remélem nem az utóbbi. - mosolygott kajánul. Szív döglesztő látvány az egyszer biztos.
-Egyik se. Vagyis talán az első áll a legközelebb az igazsághoz. Nem tudom, hogy tudod-e de van egy tehetségkutató verseny és a résztvevőit ebben a szálodában szállásolják el. És szóval én is indulok a versenyen.
-Ooh, hát ez csodás. Amúgy tudom melyik versenyről beszélsz Egyéniben, vagy bandával vagy itt? - fagatott tovább.
-Egy magam vagyok. - mosolyogtam rá - Habár itt van a barátnőm is, de ő csak támogatás ként.
-Az jó. És mióta énekelsz? - úgy tűnik tényleg érdekli a dolgo.
-Már egészen pici korom óta. De még tudok zongorázni és gitárizni is tudok, és dobolni is egy kicsit. Még apukám tanbított meg mindenre. - szomorodtam el kissé az emlékektől.
-Mi a baj? - simogatta meg az arcomat, amitől engem kirázott a hideg. Természetesen jó értelemben.
-Hé, Haver. Mi járatban vagy? - jött oda a jégszemű pont mikor szólásra nyitottam a számat. Szerintem engem nem is ismert fel. Mert a hátam mögött jött és mikor megállt Tom mellett nem nézett hátra.
-Hello. - fogott kezet Vele - Hadd mutassam be neked ezt a csodás teremtményt. Nina Wesleyt. - na és itt jött az a pont amikor Chris megfordult és a döbbent arcával találtam szembe magamat.
-Sajnos már volt szerencsém megismerni. - morogtam az orrom alatt. Chris végre kapcsolt és ő is megszólalt.
-A barátod tudja, hogy minden féle pasassal leállsz?Már bocsi Tom, ez nem ellened szól. - valahogy éreztem, hogy nem úszom meg a beszólása nélkül.
-Chris, hagyd már békén. Nem csinált semmi rosszat. Csak elkezdtünk beszélgetni és végül úgy döntöttünk, hogy eggyütt reggelizünk. Se több, se kevesebb. És gondolom ezért a barátja sem haragudhat meg rá. - mosolygott rám félénken.
-Köszi Tom, de megtudom védeni magam. Egyépként meg nincsen barátom, tehát azt csinálok amit akarok. - feleltem kissé sértődötten, de büszkén. A sértődöttségem nem Tomnak szólt, hanem annak a kiállhatatlan gazembernek aki ellopta a szívemet.
-Igen?! És akkor kivel ölelkeztél a szobád elött múltkor? Talán ennyire jóba vagy a szoba pincérrel? - gúnyolódott velem.
-Nem. Nem a szoba pincért ölelgettem, hanem az övsémet. - adtam meg a kegyelem döfést. - Tom, én most megyee, ha nem haragszol. Remélem majd még találkozunk. - mosolyogtam rá.
-Én is remélem, szia. - köszönt el ő is. Aztán megfordultam és elmentem mit sem tördve Chris arcával ami most kifürkészhetetlen volt.
Tudom, hogy ez semmit nem változtat kettönk között, hiszen neki én is csak egy voltam a sok közül, de mintha egy kő hullott volna le a szívemről azzal, hogy elmondtam, hogy Rob azöcsém, nem pedig a barátom.
-Nina! - kiabált utánam amikor már a lift elött álltam. Úgy csináltam mint aki nem is halja. - Beszélhetnénk? - kérdezte mikor megállt melletem.
-Nem. - adatam meg az egyszerű választ rá sem nézve.
-Kérlek. - fogta könyörgőre a dolgot. De ez engem most nem hatott meg.
-Azt mondtam, hogy nem. És most elálnál az utamból?- kérdeztem olyan közönbösen amennyire csak tudtam mert idő közben megjött a lift is.
-Miért nem mondtad el, hogy az a pasas az öcséd? - kezdte el annak ellenére is, hogy azt mondtam nem akarok vele beszélni. Majd beszállt utánam a liftbe. Mindig ezt csinálja.
-Minek?! Meg sem hallgattál. És különben is, lett volna értelme? - tettem fel a költöi kérdést. Már nagyon kezdett elegem lenni belőle. Mit képzel magáról, hogy még ő von engem kérdőre?! Én nem egy barbi baba vagyok, velem nem lehet játszani. - Ott volt a kis cicababád, Dale. Én meg úgyis egy közönséges nő vagyok, aki megjátsza magát. Hagy békén Christopher! - néztem most előszőr a szemébe, de nem kellett volna, mert már megint gyorsabban vert a szivem a kelleténél.
-Nem hagylak békén Nina, mert kellesz nekem! - jelentette ki határozottan. Nekem viszont ezernyi pillangó kezdett repdesni attől a két szótól "kellesz nekem" - Sajnálom, tudom, hogy egy bunkó vagyok és, hogy megbánbtottalak, még hozzá nem is előszőr. De hát én is ember vagyok hibázok néha. - magyarázkodott. Én viszont nem akartam tovább hallgatni. Mert már a testem minden egyes porcikája rá fokuszált és centiről centire járta át az az édes bizsergés amit CSAK az ő közelében érzek. Egyszerűen megőrjít.
-Miért Chris? Miért? Hogy megint megbánts? Vagy, hogy most megtudj fektetni? - tudom, hogy szívtelen vagyok de ha megint leveszem a jégkirálynő maszkot és beengedem a fal mögé amit miatta építettem magam köré akkor nekem végem van.
- Az istenit Nina! - csakott a lift öldalába ökölel.
-Te hülye! - kiabálltam rá mikor megláttam, h felszakad a keze és szépen lassan elkezd kiszivárogni a vér a sebéből. Gyorsan kivettem egy tiszta szebkendőt és kezembe vettem a kezét. Megpróbáltam valamennyire elállítani a vérzést mert igen csúnyán felszakadt a keze. - Neked tényleg elmenetk otthonról. - maragtam az orrom alatt.
-Ennek te vagy az oka. - jeletette ki hatalmas vigyorral az arcán.
-Most meg minek örülsz ennyire? - kérdeztem merő gúnyal a hangomba.
- Ennek. - mutatott a kezére én meg értetlenül nézztem rá. - Azért mert ha nem érdekelnélek akkor most nem a sebemet ápolgatnád, hanem magasról tennél rá, hogy mi van velem. Ja és akkor már rég észre vetted volna azt is, hogy megállítottam a liftet. - magyarázta nekem nagy okosan. Nagyon büszke volt magára.
-Akkor most indítsd el létszives a liftet. - kértem - Most! - szóltam rá erényesebben mikor még mindig csak vigyorgott. - Chris ne szórakozz velem. Rohadtul nincs türelmem a baromságaidhoz.
-Óó, de tudom, hogy van. Nagyon is van. Mondd úgy, hogy nem akarsz többé látni.
-Nem akarlak többet látni. Soha! - mondtam meg neki látszólag magabiztosan.
-Aha, persze. és ezt most elmondanád úgy is, hogy a szemebe nézzel? - komolyan kikészít ez a pasi...De hát ha ezt akarja hát megkapja.
-Nem akarlak látni. Most örülsz? - néztem a szemébe.
-Igen. Mert látom, hogy hazudsz! Szóval nem hagylak békén. De most megúsztad a további beszélgetést. Mert iszonyúan sajog már a kezem és le is kéne fertőtleníteni. De este hétre érted megyek és elviszlek valahova ahol nem tudsz megszökni előlem. - simított végig az arcomon az ép kezével és meg megborzongtam. Ezt észre vette a kis szemét is és újra szélesen mosolygott. De végre elindította a liftet.
-Nem megyek veled sehova. Amúgy is, miért nem a drága kis Dalet szédíted. Hidd el neki 5perc sem kell és már is az ágyadban landol. Már ha nem vár alapból úgy... - kezdtem csipkelődni. Őszintén szólva kicsit élveztem is a mi "kis" szó csatáinkat.
-Ne aggódj. Már mondtam neked, hogy nekem csak te kellesz. -jött közelebb.
-Hát hogyne. Ezt a barátnőddel is közölted? Na de mindegy is. De ha megengedsz egy jó tanácsot, ne rúgd ki Dalet az ágyadból, mert, hogy én nem megyek veled se ma, se soha sehova az egyszer biztos! - Nagyon nehezemre esett ezt mndani, főleg, hogy ilyen közel van hozzám és úgy nézz rám, hogy belehalok de nagyon megbántott és ezt nem tudom csak úgy elfelejteni egyik percről a másikra.
-Majd meglátjuk kicsi lány. - nyomott egy apró csókot a számra hirtelen, de mire feleszméltem már el is húzódott és ki szállt a liftből.
Ez meg mikor ért fel az emeletre? Elképesztő milyen hatással van rám. Teljesen megszűnik a külvilág ha a közelemben van. És ő ezt nagyon is élvezi.
Belépve a lakosztályomba rögtön Biába és Ericbe botlotam.
Beszéltem velük pár szót aztán bementem a szobámba.
Most készülődjek vagy ne? Na ez most a nagy kérdés...Higgyek neki és bízzak benne?Nem fog újra megbántani? De. Valószínüleg elöbb vagy utóbb úgy is ugyanitt kötnénk ki. és azt nem akarom. Pokoli egy hetem volt. Itt volt az öcsém, de még vele se tudtam túl sokat fogllkozni, mert vagy depiztem vagy a prókákon voltam, vagy aludtam. Ennyiből állt az elmúlt egy hetem. De most már egész tűrhetően vagyok. És nem akarok megint olyan szarul lenni.Tehát nem megyek Chrissel sehova. Különben is nem lóghatok el a találkámról amin végra valahára megismerhetjük, hogy ki az a titokzatos mentor.
Megbeszéltem Biával, hogy én elmegyek és ha Chris jönne ő majd lerázza helyettem is.

Hamarabb mentemle a próbaterembe 7 óránál ezért hál' istenek Dale még nem volt itt. Szerencsére a CD amin rajta van az a szám amit az élő showban fogok énekelni. Az egyik kedvenc bandámtól, a One Direction-től fogom énekelni a Gotta be you-t, annyi különbséggel, hogy én szólóban és akusztikus verzióban.
Amikor már az utolsó hangokat megéreztem ahátam mögött valaki jelenlété. Megfordultam és aki érdeklősve figyelt Tom volt. Pár percig csak nézztükegymást. Aztán elmosolyodtunk.
-Szia. -szólalt meg először
-Szia.
-Nagyon szép volt. - dícsért meg.
-Köszönöm. - hajtottam le a fejem, mert éreztem, hogy ettől az egyszerű bóktól is elpirulok
-Csak az igazat mondtam.
-Örülök, hogy már itt vagytok. - Szólalt meg drágalátos házigazdánk az ajtóban állva.
-Mi az hogy itt vagyunk? Dalenek még nyoma sincs. - lepődtem meg.
-De te és Tom legalább már összeismerkedtetek.
-És az neked miért is jó? - kérdeztem vissza megint, talán kicsit bunkóbban a kelleténél.
-Mert mostantól sok időt fogtok eggyütt tölteni. Ugyanis ő lesz a mentorotok. - újságolta nagy lelkesedésel....